Autószerviz és vizsgabázis // Újkígyós // Kurucz Autószerviz

Bemutatkozásunk

A cég  története 1989-ben indult, amikor Kurucz István a KITE oszlopos tagjaként  úgy döntöttem, hogy magánvállalkozóként autójavítással kezdek foglalkozni a családi házunk udvarán kialakított kétállásos autószerelő műhelyben, mint Magyar Autóklub mini állomás. Rövidesen családi vállalkozásként folytatódott autószerelő tevékenységünk, feleségem és akkor még tanuló fiam segítségével. Majd 1993-ban egyéni vállalkozás formájában Márkafüggetlen Autószervizzé alakultunk.

Teljes körű autójavítással igyekeztünk megfelelni az ügyfeleink elvárásainak, 1995-ben a Kurucz Autószervizt plusz egy állással bővítettük. A bevezetésre kerülő környezetvédelmi felülvizsgálatot (zöldkártyát) is végzünk. A gépjármű park fejlődését folyamatos fejlesztésekkel, továbbképzésekkel próbáltuk követni.

A hely szűkössége miatt további fejlesztések nem voltak lehetségesek, ezért 2004-ben „apa és fia” projektben zöldmezős beruházásként új telephely létesítése mellett döntöttünk. Az új Kurucz Autószervizbe  2006 decemberében költöztünk át. Ez egy 5 állásos  autószerelő csarnok, amiben egy vizsgasor is kialakításra került. Helyszíni műszaki vizsgáztatást 2010-től végzünk.

Napjainkban 5 fős létszámmal igyekszünk megfelelni az ügyfeleink elvárásainak, hogy elégedetten vihessék el autójukat. Legfontosabb számunkra a megbízhatóság, a pontos határidő betartása, és a takarékos költség megoldások.

HÍVJON MINKET! +36 70 459 1854

AKCIÓS ÚJDONSÁG A SZOLGÁLTATÁSAINK KÖZÖTT